Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés, melynek második ütemében 26 településen épül tanuszoda, illetve 20 településen tornaterem, mindezek mellett 8 teljesen új iskola épül, 20 pedig bővül, míg egy iskola teljes rekonstrukción esik át - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtit
A sport az átlagosnál 26 százalékkal jobban élénkíti a magyar gazdaságot, vagyis jelentős húzóerőt jelent a többi gazdasági szektor számára is - hangzott el a hétvégén befejeződött XV. Országos Sporttudományi Kongresszuson, amelynek egyik fővédnöke és előadója Szabó Tünde, sportért felelős államtitk
Budapesten tartotta éves kongresszusát az Európai Úszó Szövetség (LEN), amelynek elnöke szerint a kontinens rendkívül sikeres évet zárt tavaly.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben Budapest lehet Európa Sportfővárosa.
Szabó Tünde értékelése szerint 81 arany-, 84 ezüst- és 63 bronzérem mutatja a magyar utánpótlássport nagyszerű eredményeit, amelyeket 32 ifjúsági, kadet, junior és serdülő Európa-bajnokságon, világbajnokságon vagy olimpiai eseményen szereztek, csak a nyári hónapok alatt.
Szabó Tünde sportállamtitkár bejelentése szerint a szeptemberben induló tanévben közel ötven hazai településen készül el új tanuszoda, tornaterem, tanterem, illetve újonnan épített iskola.
A Győrben zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) az utánpótlás idei legfontosabb eseménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint.
A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket - mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minis
A kormány nemzetstratégiai ágazatként tekint a sportra, amely más területekre is pozitívan hat, így az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúság- és családpolitikára, a fejlesztésekre és a gazdaság élénkítésére is - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára egy
Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára hivatalában fogadta a Szaúd-Arábiai Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatóját, Abdullah al-Gamedit.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A Magyar Olimpiai Bizottságból (MOB) kivált diák- és főiskolai-egyetemi sport, valamint a szabadidősportért felelős szakmai tagozat csütörtökön megalakította közös köztestületét, a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetséget (NDHSZ).